Borzongás

A múlt alkalommal már elmítettem, hogy állatmániás vagyok. Ez azóta sem változott semmit. Hétfőn láttam a cicámon, hogy valami nincs rendben vele. Fura volt nekem.. anyám azt mondta, hogy semmi baja sincs a macskának, várjak holnapig. Vártam, hátha igaza van.Másnap estére a cicám belázasodott, és apám megkértem vigyen el a dokihoz. A lehető legjobb doki akit találtam kb. 30 km-re rendel a lakhelyünktől, de elvitt. Megvizsgálták a cicát, mondtak rá ez,azt, és próbálták kerülni a témát. Mindannyian reméltük hogy elkerüljük a legnagyobb bajt. Szó mi szó, minden nap egészen csütörtökig jártunk vele antibiotikum kúrára, infúzót és egyebeket is kapott. A kezelés és a vérvizsgálat pedig nem olcsó. Péntekre sz@rabbul lett, nehezen lélegzett, tehát megint vittük. Volt ultrahang, vérvétel, vénás antibiotikum és minden varázsszer és ákom-bákom amit el lehet képzelni, de a mellkasfolyadék-lecsapolás beigazolta a legnagyobb félelmeinket. A macskám FIP-es, ami egy halálos betegség. Sajnos nem lehet megmenteni, maradt hát pár napom a cicummal.Szóval most eléggé ki vagyok borulva, de ez nem tartozik ide..

Az egész procedúra alatt, kivéve a tegnapi nap legvégét, amikor megszületett az eredmény, megkaptam mindent amit hozzám tudtak vágni. Néhányat felsorolnék:

• Olyan drága ez a macska, nem lesz mit ennünk
• Miből fogunk öltözni, ha ennyi pénzt kiadnak egy állatra
• Miért nem hoztam haza egy olyan macskát, aki erősebb mint a mienk (saját kézzel nevelt mentett cicám van)
• az állatorvosom csak kihasználja az állatszeretőket, és elvesz minden pénzt amit tud (baromira így van, a kezelésnek több mint a felét elengedte..máshol már télleg nem lenne mit ennünk)
• és a legjobb, miért megyek olyan messzire egy orvosért, amikor itt is van egy (hentes-állatorvos) a közelben?

Nos..a legutolsó azért is a legjobb, mert nem pesten lakunk, viszont dolgozni oda járnak fel a szülők. Az orvos is messze van, tehát elment egy 30l-es tanknyi benzin a héten erre az egészre. Teljesen ki vannak borulva, hogy minek cipeljük odaáig, a kezelés is drága, és a benzin is.

Ma reggel anyám meglepett azzal a bejelentéssel, hogy ők elmennek sétálni Esztergomba. ESZTERGOMBA! Ami szimplán 62km-re van, csak oda. Ugyan..mit se nekik 124 km egy nap, csak egy sétáért, amikor zöld övezetben lakunk, tele erdőkkel, és a városi fények sincsenek annyira messze, ha éppen az hiányzik. Erre bezzeg zokszó nélkül tankolnak, és költik a pénzt. Az ürügy annyi, hogy anyám sétálni akar... (Nem arra várok hogy vígasztaljanak, mert ilyenektől nem is kell, de ez azért már pofátlanság.)

Most komolyan..vagy én vagyok a hülye, vagy ő, de valakit már be kéne zárni..

Ha az előző kis poszt kinyitotta volna azt a bizonyos bicskát, akkor itt egy, amihez érdemes becsuni, nehogy beledőlj a szánalomtól való halálos kacajod közepette.

Egyszer régen egy messzi-messzi... tegnap anyám kézhez kapott egy fizetési felszólítást, "kisebb vagyont legyen kedves 10 napon belül..., különben irgum burgum, ru-tyu-tyú". Nagy az összeg, haldokló arab nagybácsi meg nincs tehát, valakinek hitelhez kell folyamodnia. Anyám nem kaphat hitelt bár, listás. Maradt apám, aki mindezek hallatára kikelt önmagából, mondván nem kell a családban mindenkinek eladósodnia, ha ő hitelt vesz fel, annak legyen értelme is.

A téma itt -bár elég hanosan- le lett zárva, ő nem vesz fel hitelt, pont.

Másnap anyám irodájában csörög a telefon, "mennyi kell?". No szóval édes mártírunk, ki vért és verítéket nem sajnál a család békéjének és életszínvonalának fenntartása érdekében, mégis vett fel hitelt. Huhh... mondanánk sokba fog ez még kerülni, de hát nincs mit tenni, ez az egyetlen megoldás.

Erre banyek egy óra múlva, jó édesapám átküldte egy utazási iroda visszaigazoló üzenetét, mondván megy nyaralni.
Megdöbbentem? Meg. Csalódtam? Egy cseppet sem. Megmondta, ha ő megmozdul, annak érteme kell hogy legyen.

Ja, még egy gondolat: mi nem megyünk nyaralni, ő megy nyaralni

Az eset mostanra, erre a római útra is levetíthető, de inkább egy régebbi történettel hozakodom elő.

Mindenkit megérintett valamilyen szinten ez a gazdasági világválság, és az én családom sem maradt ki a sorból. Mióta emlékszem, sose voltunk sem a legcsoróbb család, sem az, aki bármennyit kiszórhatott az ablakon valami szeszélyért, de azért nem kellett annyit kuporgatnunk.

2009 nyarán történt az eset. Rólam elég annyit tudni, hogy állatbolond vagyok, és akkor nagyjából mindent elárultam. Többek közt tartok itthon tengerimalacokat. Egyikőjüknek orvosi kezelésre lett volna szüksége, mert megfázott, és hát..kellett az antibiotikum. Ami nem olcsó. Főleg hogy nem egy alkalmasak ezek a kezelések. Összesen a kezelésre tippjeim szerint 5-7000 Ft kellett volna. Megkértem a szüleimet, hogy adjanak pénzt, hiszen még nincs állásom amiből fedezhetném a költségeket. Apám még oda is adta volna, rosszallóan, de egy rossz szó nélkül, ám anyám már más tészta. Őt mindig felbosszantják azok az esetek, amikor a pénz nem ruhára, vagy ételre, esetleg olyan cikkre megy el, ami őt nem érdekli. Nos, most sem volt másképpen. Anyám kijelentette, hogy sz@rul állunk, hogy ő nem fog éhezni, és rongyokban járni, csak mert a malac rosszul érzi magát. Többe kerül a kezelése mint maga az állat, így ha meghal, olcsóbban vehetek újat, ha meg magától túléli, akkor örülhetek neki. Hát..talán mondanom sem kell, de kitört a vita. Végül győztem, és megkaptam a pénzt, a malac pedig az orvosi kezelést. (Azóta tökéletesen jól van.) Az érveim közt az is szerepelt, hogyha ő 5000 Ft miatt éhezik, és nincs pénze ruhára, akkor árulja már el nekem hol veszi a dolgait, mert én nem tudom elképzelni hogy egy hónapnyi kosztpénzünkbe kerülne a kezelés. Ami igazán vicces, hogy ez az eset, egy szerdai napon történt, anyámék pedig péntek reggel már nem voltak itthon, de nem munkába mentek, hanem nyaralni. A nyaralás ötlete pedig onnan jött, hogyha én annyit költök a malacaimra, akkor neki is jár valami. Nos, szerintem annak a nyaralásnak a költsége már megközelítette azt az összeget, amiért engem akart leszídni. Nincs mit mondanom...kinek mi a fontos.

Úgy érzem elérkezett az ideje, hogy bemutassam mire képes az én kis családom. Kezdjük az idősebb generációval. Anyámékban nincs semmi különös, tizenpár évesen találkozgattak (amit a nagyanyám a háttérből követve minden egyes alkalommal figyelemmel kísért), majd összehoztak egy gyereket. Így, kizárólag hatalmas, rózsaszín szerelem ködöt látva esküdtek meg. Három gyermekük született, egy fiú, és két lány. Sorrendben. Szerény személyem a harmadik, legkisebb gyerek szerepét ölti magára.

Bátyuskám sokáig nem hozott haza senkit. Régebben átjártak hozzá a haverjai, de a tizes éveivel ez is elmúlt. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb szám került az (2x) 'x' helyére, mégsem jelent meg senki az oldalán. Anyámék már azzal szekálták, hogy ha meleg is, hozzon haza valakit. Ők így fogalmaztak: "Nem baj fiam ha buzi vagy, de hadd lássam hogy tudsz te ha akarsz!". Erre a bátyám nagyon egyszerűen akarta lezárni a témát: "Bárkit szerzek az oldalamra amikor csak akarok, hagyjatok békén.". Apám zsigerből ennyit reagált: "Na de mennyiért kisfiam?". Ezt persze rajta kívül mindenki felettébb humorosnak vélte, így egész este szakadtunk a röhögéstől, de többet nem került elő a téma. Míg egy napon édes bátyám bejelentette, hogy van valakije. Attól a perctől kezdve mióta megláttam, és egy pillantás alatt meg is ismeretem, azon imátkozom bárcsak meleg lenne.. Jelenlegi párja, akit itt most csak Cicusnak hívok, a tipikus műhaj, panda smink és cafatnyi ruha jegy szülötte. Az hagyján hogy teljesen ledominálja a mackószerű bátyám, és ugráltatja amerre csak kedve tartja, de látszik rajta, hogy ezen kívül nem ért semmihez. Jó, hazudtam. A ruhaüzletek világában tökéletesen kiismeri magát, tudja hogy melyik a legizléstelenebb cucc, és rögtön meg is veszi. Példának okáért megemlíteném számomra kedvenc ruhadarabját, egy lakkozott, tigrismintás segg aljig sem érő nadrágot. Ezt rendszerint nerc harisnyával, és térd fölé érő, 20 cm-nél magasabb sarkú, lakkos csizmával hordja. Az utcán nem egy ember megfordul utána, mert nem hisznek a szemüknek, hogy ilyen ember létezik. Cicus önbizalma ettől csak nőttön nő, és egyre rikítóbb, egyre kisebb ruhákba préseli bele magát. Anyám mindig azzal jön, hogy én azrét nem szeretem Cicust, mert irigykedem. Nos..ha valakinek egy szimpla pletyka vagy divat lap a fő olvasmánya, és nem is tud másról beszélni, akkor nem tudok vele szót érteni, és itt a baj. Nekem Cicus túl primitív organizmus, és Mónika show-t néző anyukám ezt agyilag nem képes felfogni. De most ennyit róluk.

Anyáméknak rengeteg fejtörést okozott a nővérem is. A középsuli végén még egy átlagos lány volt, korabeli pasikkal, de valahogy egyik sem jött össze túl sokáig. (Hódolóinak színes betegségeit később majd taglalom.) Egyszer csak úgy esett, hogy kiderült, a nővérem nem picit lépte át a józan ész határait. Nem csak hogy gyűrűvel jelölt madárkára bukkant, de 20 évvel idősebb is volt. Mikor anyám ezt megtudta, a tőle várható módon reagált. Üvöltözött, és szépen tépte, és cibálta a nővérkém haját. Szóval annak a dolognak vége lett. Pár évvel később a nővérem, aki hangszeren játszik, legyen az most egy hegedű, elment zenetáborba. Vagyis mi ezt hittük. Nálunk kötelező program legalább 2 naponta hívni anyámat, hogy tudja, hogy élünk. A nővérkém itt hibázott. Nem tette meg, így anyám hívta a tábort. Kiderült a nagy igazság, a nővérem nincs ott. Anyám mindent tűvé tett, hátha talál valami támpontot hova lett a lánya. Meg is lett. Levelek, leírt sms-ek garmadája került a szeme elé, egy apámnál is idősebb úrtól származtak. A nővérem alapos volt ez alkalommal, nem Magyarország területén nyaralt, hanem Svájcban. Anyám tudta, ha most eléri a nővérem, és kiokítja, akkor el is vesztheti. Így szép nyugodtan, mint egy felnőtt, megkérte, jöjjön haza, beszéljék meg, és majd mutassa be az urat. Minden így is történt. Én speciel baromi kellemesen csalódtam. Nővérem választottja ugyan egy generációnyi tapaszatalattal többet tudhat magáénak, mégis sokkal jobban mozog a mi köreinkben mint a szüleim. Szóval a kor különbséget leszámítva a nővérem megtalálta magának az arany tojást. Az elmúlt pár év annyi változással telt, hogy nővérkém külföldön él, és a család megbarátkozott fura választottjával.

Mint harmadik, utoljára következem. A mi kapcsolatunk sem mondható normálisnak. Ha körülnézünk a világban, ennyi idős korára már mindenki túl van 3-4 nagy Ő-n. Mi lassan 7 éve vagyunk egymáséi, és azelőtt, illetve közben (már amennyire én tudom), nem volt senki más. Egyre csak hallgatjuk, hogy ez még baj lesz, mert nem szerzünk elég tapasztalatot. Hát igen. Ha úgy esne a történet valóban hátrányban lennénk eme szempontból, de mi legalább már tudnánk, hogyan kell egy kapcsolatot kezelni. Szerintem sokaknak ez hiányzik, és ezért nem sikerül. Anyám persze mindig mondja, hogy elrontanak nálunk, és ha hazajövök képtelen vagyok nyitott szájjal beszélni, vagy kultúrált hangnemet megütni. Nos, ezt én nem tudhatom, nyílván így van. A másik családnál nyíltságot, és hátráló képességet kellett tanulnom. Ők, vagyis a párom és anyukája nagyon ambíciózusak, így a ragaszkodásom, vagy előre tervezett találkozásaink nem egyszer hátráltatták őt az előrehaladásban. Nem direkt, de megkaptam, hogy én hátráltatom őt, visszahúzom. Szóval, azóta megpróbálok nyitott lenni a dolgokra, nem felkapni a vizet, hogy nem csak órákra, de napokra sem tud előre tervezni. Nyelés, és nyelés. De azt hiszem megéri, és ez a lényeg.

Négy macskával élek együtt egy lakásban, aminek előnyeit most nem emelném ki, hátránya, hogy naponta ki kell takarítani a macskaalmot.Nem nagy munka, egy lapáttal a vécébe be kell dobálni a szart, majd könnyes búcsúval lehúzni.
No ez tegnap elmaradt -öcsém saját bevallása szerint megcsinálta...- a macska pedig egy olyan állat, aki koszos alomba nem szarik, így került szar az előszobába.

Egyetemista vagyok, tehát hajnali 9 órakkor felkeltem, indutam (volna) reggelizni, de a konyhába vezető utamat néhány szarfolt ékestette. Magamban jót röhögtem, "hi-hi valaki belelépett", és egyben dühöngtem. Ahelyett, hogy lemosta volna a cipőjét, feltörölte volna a szétkent szart, delikvensünk inkább széthordta az előszobában és a konyhában.

Jó, reggeli későbbre halasztva, felmosok.

Dolgom elvégeztem, szarmentes a linóleum, végre reggelizhetek. Tányér a kezemben, irány a nappali( vagy anyám szobája, erről megoszlanak a vélemények).
Belépek a szobába, agyam eldurran; hangos, ismétlés mentes szitkozódásba kezdek. Szarba léptem, meztláb.

Mint végül kiderült, apám -aki egy gyufát nem tenne keresztbe itthon- reggel kijött a szobájából, belelépett a még meleg csomagba, jó hangosan elmormolta a "Kurvaistenbasszameg"-et, majd mint fújtató bika törölte szaros lábát anyám padlószőnyegébe.

Így lett reggel 9:30-ra a fejem vörös, a talpam pedig szaros.

Kedves Olvasóink!

Nyílván ti is gondoltatok már arra, hogy szeretnétek elmenekülni otthonról, vagy egyszerűen csak megsüketülni ha anyáitok megint piti hülyeségekért ordítoznak. Ezen blog írói sincsenek másképp!

A történet írói immár huszonévesek, ám most sincs hiány az anyai, és atyai gondoskodás hátulütőiből. Már csak azért is érdemes otthon lakni, hogy ezeket a sztorikat megéljük, ugyanis ilyenekkel nem találkozol minden bokorban.

Az első sztori napjaink gyümölcse. Anyámnál a Mónika show, és egyéb intellektuális műsorok a mindennap részei. Nála a reklám szövegek élőben mennek. Mostanság az egyik kence-fice krém régi szlogenje a menő, mégpedig ez: "Mert én megérdemlem!". Anyám úgy véli, hogy a családban mindenki spóroljon, és inkább ne egyen a macskám, de ő el akar utazni Rómába. Mert ugye ez neki jár. Nővérem már nem otthon él, sőt, kis hazánkat is elhagyta. Anyám fondorlatos csellel, azzal hogy bűntudatot keltett a tesómban távolléte miatt, rávette hogy vigye el nyaralni. Igen, a nővérem állja a cehhet. De persze anyám rendes akart lenni, ezért odament a bátyámhoz, és "megkérte" hogy fizesse ki legalább a repülő jegyet -nem mintha ő nem tudná állni a magáét-. Azzal az indokkal, hogy " akkor egy hétig csend lesz, mert nem leszek itthon". Ha a bratyóm még itthon lakna, kapva kapna az ajánlaton, de így nem volt sok esély. Szóval a százezres, pár napos kirándulás egésze, és még anyám is a nővéremet terheli, hisz együtt utaznak el. Anyámról annyit kell tudni, hogy 5 perc alatt bárkit kikerget a világból, és még csak meg sem kell szólalnia. Szegény nővéremet nem irigylem, de ezzel kifizetett apámnak és nekem egy nyugodt hétvégét az otthonunkban..